Budapest

RaM Colosseum, 2013. szeptember 26.

Havasi Kristóf klasszikus szaxofonos

Családi hagyományból és nagy-nagy zeneszeretetből lett muzsikus, imádja leendő hivatását.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

Nagypapája és édesapja is klasszikus zenész volt, otthonában mindig szólt a muzsika. Már hatéves korában eldöntötte, hogy ő is zenével akar foglalkozni. Először furulyán tanult, majd klarinéton, nyolc éve szaxofonozik, jelenleg Brüsszelben tanul.

 

Azért a szaxofon a kedvenc hangszere, mert sok hangszínen lehet rajta zenélni, alkotni, és sokszínű tud lenni: klasszikus zenét és jazzt egyaránt kiválóan lehet játszani a hangszeren. Amikor muzsikál, a konkrét mű mellett arra figyel, milyen asszociációk, milyen élmények jutnak róla eszébe.

 

 

Arra a legbüszkébb, hogy 2021-ben a Bartók Rádióval készíthetett egy felvételt, mellyel bejutott egy verseny döntőjébe, s Prágában adhatott koncertet.

 

Mint említi, a kitartás nagyon fontos a zenében, mindig szánt elegendő időt a gyakorlásra, amikor csak a játékra koncentrál. S ha sikerül megfelelő hangulatba kerülnie, akkor felszabadultan képes játszani, s érzi, azt csinálja, amit igazán szeret.

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/havasi-kristof-klasszikus-szaxofonos
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.